Raddictive Blog

Olcsó játék olcsó gépre?

Doomcsaj vs B-kategória

2019. október 01. 13:20 - Doz

A Doom: Annihilation egy rossz film. Nem, nem a világ legrosszabbja, valószínűleg csak nem szoktál hozzá a B-kategóriához. Ez csak egy béna PR-stunt és a legjobb, amit tehetsz, hogy közömbösen reagálsz rá vagy teljesen elkerülöd, és akkor a stúdió talán tényleg bukik rajta. 

Miért nem jók a videojáték adaptációk?

Engedd meg kérlek, hogy megosszam veled a véleményemet erről a témáról.

Szerintem a videojáték-adaptációk általános béna színvonala abból fakad, hogy a stúdiószakemberek, a fejlesztők, a rajongók és a nézők között egyszerűen túl nagy szakadék tátong.

Amikor a kilencvenes években elindult ez a horribilis minőségi trend, a videojátékipar még egy nagyon fiatal ágazat volt. A hetvenes évektől egyre nagyobb lendületet kapott, viszont mondjuk az irodalom párezer és a film (akkor) százéves múltjához képest ez nagyon kevés volt. Ráadásul rajongói és fejlesztői szintén javarészt fiatalok vagy fiatalosak voltak, egyszerűen kötetlenebb, szabadabb volt az egész. Ehhez képest a filmipar akkor már jó hosszú évtizedek óta fix szabályok szerint működött, kötelezően betartandó dogmákkal és módszertannal, kötött gondolkodásmóddal. Nem meglepő, hogy a filmes döntéshozóknak halvány lila gőze nem volt a számukra teljesen iparágról.

Ezt egyébként a G4TV.com története is remekül szemlélteti, bár ez másik évtized:

 

Nyilván jóval erőltejesebb közvélemény- és módszertani kutatásokra lett volna szükség ahhoz, hogy megtalálják erre a kérdésre a választ: "mitől lesz jó egy játékadaptáció?". Ehelyett kötött gondolkodásmódú pénzügyi és filmes szakemberekként természetesen a lehető legkevesebb rugalmassággal indultak neki, aminek az eredménye általában komolyanvehetetlen fércmunka lett. Pár jó főszereplő színész, egy videojátékiparban abszolút nem járatos forgatókönyvíró és rendező, egy csomó totál kaotikus utalás, rengeteg változtatás, klisék, "mert mi jobban tudjuk". A legtöbb korai filmnél azt érzem, hogy a döntéshozók egyszerű kölyköknek tartották a közönséget. (Személy szerint a legtöbb X generációs ismerősöm képtelen megérteni, hogy amúgy a videojáték önmagában nem feltétlenül gyerekes dolog. Valami ilyesmit sejtek itt is.)

A viszonylagos anyagi siker miatt ez a trend sokáig fenntartotta magát. Viszont a bevételből sosem elég, és a stúdiók szép lassan elkezdtek tanulni. A Tomb Raidernek voltak ugyan hibái, de végre filmként működött és hű maradt alapanyagához. Utána a Pikachu, a detektív hatalmas szívvel, korrekt sztorival és remek hangulattal ajándékozta meg a nézőket.

Végre látszott, hogy a stúdiók igenis elkezdtek energiát befektetni az adaptációk komoly filmes projektként való kezelésébe és abba, hogy a megfelelő kezekbe helyezzék őket. Például Roar Uthaugnak a Tomb Raider előtt már volt egy hasonló témájú, szintén remek hangulatú filmje (visszafogott költségvetéssel!), Rob Letterman meg már egész tapasztalt volt családi filmek terén.

Ezen a két filmen látszott, hogy nem a korábbi izzadtságszagú, kényszeres pénznyomda gyártás volt mögöttük a fő motiváció, hanem a közönség egyfajta megértése is szerepet játszott a készítésük során.

Erre jött ez a szar.

 

Még mindig csak agyalok

"Ilyen gagyi B-kategóriás űrhenteldéket ipari mennyiségben készítettek a nyolcvanas és kilencvenes években az Alien és az Aliens után." Ez volt az első gondolatom az előzetes megtekintése után.

Aztán a film elején látom, hogy ott virít a producerek között Phillip J. Roth neve, aki már a kilencvenes években is ezt a műfajt nyomta. Lényegében most forgatott egy ugyanolyan filmet modernebb effektekkel, mint akkor. A különbség csak annyi, hogy most éppen bele volt tolva egy csomó Doom utalás. Ezek nélkül igazából még "jobb" is lett volna az alkotás, bár akkor valószínűleg sokkal kevesebb pénzt húzott volna be.

Szerintem ez a film csak egy béna PR-stunt. Annál sikeresebb, minél jobban felhúzod magad rajta és minél hosszabb ranteket adsz ki magadból miatt.

Tulajdonképpen a Doom: Annihilation olyasmi, mint a The Asylum stúdió úgynevezett mockbusterjei. (Ők csinálták a Sharknado-szériát is.) Ezek aprópénzből készített Zs-kategóriás marhaságokat, amik hasonló címükkel és PR-anyagaikkal (pl. poszterek) a sokkal nagyobb filmek marketingkampányát lovagolják meg. Ez a darab például a Föld után és a Feledés kapcsán készült:

 

Itt is valami ilyesmiről lehet szó, csak éppen másik stúdió követte el, és nem egy film, hanem a november 22-én megjelenő Doom Eternal volt az áldozat.

Bár abban az elméletben is van ráció, hogy egyszerűen csak lejártak volna a jogok, ha a stúdió nem készít egy filmet. Csak feltételezéseink lehetnek.

 

Doom: Annihilation rövid kritika

Maga a film hozza a kötelező B-kategóriás űrlövöldék kötelező kliséit. Van a csapat, amely nagyon egydimenziós karakterekből áll. Kötelező elem a jóságos fővezér, a keménycsaj, az extrovertált keménycsaj, a genya csapattag akcentussal és persze a nagydarab afroamerikai srác is, meg a szerethetően esetlen geek. Természetesen a főszereplőnek is nagyon tragikus a múltja. Aztán van persze egy minimalista hangulatú helyszín is, meg a kamu műanyag fegyverek. Tiszta kilencvenes évek.

A sztorinak van valami köze a Doomhoz, bár ezzel se kellett magát megerőltetnie Tony Giglionak. Csak át kell címkézni pár dolgot, kiszedni az utalásokat és a film simán eladható más címmel. A legfeltűnőbb eltérés a Doom standardhez képest Doomguy hiánya, bár van helyette legalább Doomcsaj.

A színészek full középszintet hoznak.

A díszletek műanyagszagúak voltak, de ez az érzetet a túlságosan steril operatőri munka is jócskán erősítette. Az olcsóság jócskán látszott a szörnyeken is: a zombik ugyan nem voltak vészesek, csak... zombik? Impekből kevés volt, minden másból meg még nagyjából annyi se. A film végén volt egy greenscreenes jelenet, ott a CGI korrekt módon sikerült. Kár, hogy valószínűleg el is ment vele a költségvetés legnagyobb része.

Szóval ez inkább egy klasszikus trashre hajazó darab... így azért valamennyire szerettem, mert bírom ezt az irányt. Doom adaptációként viszont valószínűleg fel fogod húzni magad rajta.

 

Végszó

Ne törődj vele!

Kivéve persze ha bírod a B-kategóriás űrhenteldéket. Annak korrekt, bár a huszonévvel ezelőtti gagyiságok báját nem igazán tudják már visszaadni a modern próbálkozásot.

Filmek kapcsán általában a Nagyon Bödön blogra írok.

doom.jpg

 

Szólj hozzá!
Címkék: blog Doom

A bejegyzés trackback címe:

https://raddictive.blog.hu/api/trackback/id/tr815184862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.